Bemutatkozás

Újkerti Manófalva Óvoda

Ez az óvoda egy csodapalota!” Így szól az óvodánk indulójának első sora. Mi igyekszünk ezt az óvodát otthonossá, „csodapalotává” varázsolni, hiszen a gyerekek idejük nagy részét itt töltik. Hivatásunk többet jelent számunkra egy elvégzendő feladatnál. Örömmel, lelkesedéssel, kreativitással töltjük meg a mindennapokat. Saját személyiségünkkel színesítjük a közösség arculatát, szakmai sajátosságokkal gazdaggá, sokoldalúvá, tartalmassá tesszük munkánkat.

Óvodánkat 1979-ben adták át. Nevelő közösségünk, már a kezdetekkor kitűnt újító gondolataival. Az elsők között voltunk, akik saját pedagógiai programot írtak. Jelenleg működő pedagógiai programunk neve: „Mesével az egészséges gyermeklélekért” amely már a nevében is mutatja sajátos pedagógiai feladatunkat a mese kitüntetett szerepét és a gyermeki lélek épségének gondozását.

Az óvodánk küldetését az óvodapedagógusok közösen fogalmazták meg: „Olyan légkör megteremtése, ahol mindenki jól érzi magát, a gyermekek elfogadó, szeretetteljes légkörben fejlődnek és töltik mindennapjaikat.”

Legfontosabb célként tűztük ki magunk elé:

  • a gyermekek harmonikus személyiség és képességfejlődését,

  • a gyermekek iskolaérettségének elérését,

  • a mese, az anyanyelvi nevelés óvodai életünk középpontjába való kerülését,

  • olyan intézményi légkör megteremtését, ahol gyermek, szülő, pedagógus közösen alkotó módon tud együtt dolgozni az eredményes nevelés érdekében,

  • kultúrált, ingergazdag környezet biztosítását,

  • színes, sajátos arculattal rendelkező óvoda működtetését.

Szakmai, pedagógiai feladataink:

  • egészséges életmód kialakítása

  • testi nevelés

  • értelmi, erkölcsi, lelki nevelés

  • szociális, társas nevelés

  • környezeti nevelés

  • természeti és társadalmi környezethez fűződő pozitív érzelmi viszony alakítása

  • a gyermeket körülvevő világ megismertetése, megszerettetése

  • olyan szokások, viselkedésformák megalapozása és tudatos fejlesztése, amelyek a környezettel való harmonikus együttélést, fenntarthatóságot segítik

  • képességfejlesztés

  • anyanyelvi, kommunikációs képességek fejlesztése

  • értelmi képességek fejlesztése

Pedagógiai programunk sajátossága, hogy az anyanyelvi nevelés és a gyermeki lélek gondozása minden tevékenységformában és területen megjelenik. A játéknak meghatározó jelentőséget tulajdonítunk és a bábjátékot, drámajátékot kiemelten kezeljük. Gazdag programlehetőségeket kínálunk az óvodánkba járó gyermekeknek, ismereteik gazdagításáért, és hogy jól érezzék magukat nálunk. Mindezek egyedivé teszik intézményünket. Eseményeinket, programjainkat eseménynaptárban rögzítjük.

Eseményeink, hagyományaink, ünnepeink:

  • születésnapok, névnapok megünneplése

  • családi sportnapok

  • mozgásos hetek

  • kirándulások (ősszel és tavasszal autóbusszal, hátizsákkal)

  • séták a városon belül

  • új gyermekek ünnepi köszöntése (Kicsik ünnepe)

  • Mikulás, Karácsony, Farsang, Húsvét ünneplése

  • Édesanyák, édesapák köszöntése, ünneplése

  • óvodapedagógusok meseelőadása a gyermekeknek

  • egészséghetek ősszel, télen és tavasszal

  • ovi – vásár

  • Manófesztivál

  • világnapok közül megemlékezünk az Állatok világnapjáról, Madarak és Fák napjáról, a Víz világnapjáról, a Föld napjáról

  • óvodai búcsú

  • gyermekek hete

  • óvodai bál

  • óvodai tábor (3 napos)

Manófalva, Manófalva kalandos sziget,

Jaj de jó, jaj de jó, hogy itt lehetek”

(óvodainduló)